Búcsú egy időre

Engem is elért a nyaralás, nemsokára itthon se vagyok. Augusztus elején jövök vissza. Nem olyan sok idő, mint amilyennek tűnik. Hamar elrepül. Gépem billentyűi, csövei és kábelei pihennek addig.

Emberek a hálón

Nagyon szeretek új embereket megismerni, főleg ha ilyen kellemes társaságot adnak. És lehetnek akár csak virtuálisan elérhetőek is, amennyire fontosak nekem a szavak és a belső világ, annyira kezelem őket teljesen élő személyeknek. És azok is, csak nem látom őket. De képesek ugyanannyi örömet okozni néha, mint a valós barátok, csak másként.

Egész nap kitartóan mosolygok. Megint befaltam egy jó adag dinnyét is, és engem valahogy ez a nagy meleg sem bír elnyomni, még megizzasztani is alig. Biztos csak jó a deom...

"A szív tűnhet bármilyen törékenynek akár,
De erős izmai által magához mindig visszatalál."

Roy és Ádám: Vagy az ördög van velem

Valaki mondja: menekülj el
Minél messzebb, akárkivel
Vagy a kocsmarendet írjuk át
Ahogy nagyfiúk csinálják
Ehhez nem kell nagyon nagy ész,
De a helyzet buta és kész
Vagy nálad van a kártya még
Vagy az ördög van velem rég
Szedne szét...

Túl régen volt, már majdnem nem emlékszem rád
Csak az éjszakákkal akad néha baj
Ahogy mindig rosszkor szól egy bizonyos dal
S minden hangban ott egy másik kép
Te gondolsz rám
Vagy az ördög van velem még?

Úgyse győzhetsz, nem adom fel
Bárcsak tudnám hogyan is kell
Nem őrzöl már, nem engedsz még
Vagy az ördög van velem rég
Szaggat szét...

Mint az ősz

... úgy változnak az érzéseim és gondolataim percről percre. Ugyan a furcsa zavartság állandó, de kezdek mindent egészen tisztán látni. És ha ez így halad tovább, akkor egy-két nap és minden rendben lesz. Vagy talán már ma. Ki tudja? Várom már. Ugyanis az eszem már tudja, mi kell, hogy legyen, csak a szívem szorít még.

Lázálmok

Rosszul vagyok, amióta felkeltem. Gyomorgörcs, torokszorulás, ami kell. Közben pedig mosolygok sokat, és kavarog a lelkem. Lázálmaim voltak. Mikor lefeküdtem éjjel, azonnal megtámadtak, és két hosszú órán át kínoztak álom és ébrenlét határán. Felkeltem, ittam vizet, aztán ismét ágyba bújtam, és hűtöttem az agyamat. Sikerült végül aludni azzal, hogy semmire nem gondoltam. Pedig azt hittem, nem megy az okklumencia. Na mégis.

Alig várom már, hogy máshogyan legyek, hogy máshogyan érezzek. El fog jönni, csak ez most még távoli. De várom...

Várva várlak

A reggelek szépek, mert még a legszörnyűbb dolgok is fényben látszanak. Nagy hibákat követtem el. A hülye pedig a saját kárán tanul, én pedig világ életemben hülye voltam. És szeretek a saját káromon tanulni, mert az erősen nyomot hagy bennem, és ha ismét hibát próbálnék elkövetni, összerándítja a gyomrom. Jó vészjelző.

Állítólag van, ami eldőlt. Szerintem pedig pihenés kell, és mély elgondolkozás. Ott lesz néhány napi felszabadultság, aztán jön a hiány, amin túl lehetne lépni, de minek? Nem értem, miért ne volna egyszerűbb átrendezni az embernek a lelkét egy kicsit. Mindenki mindig a szélsőségekre hajaz. Ha valamivel gondok adódnak, irtsuk ki! Persze, ez a legegyszerűbb. Nem volna ám sokkal egyszerűbb kicsit magunkba szállni, eltöprengeni, és rájönni, hogy csak hozzáállás kérdése. A játék az játék, és eszméletlen fontos. Az élet pedig élet. Az életet játékkal édesítjük, az a helyes. De az nem, ha az életet játékkal keserítjük!

És lásd, hogy bukik el az állítólagos önzetlen, és nagy érzelmek jegyében hogy hagyja magára a nagy érzelmek okozóját... Mi ez, ha nem a legmélyebb önzőség? Mi ez, ha nem rút cserben hagyás? Mi ez, ha nem megfutamodás és veszteség? Ostobák az emberek.

A reményem adott, hát várok rá. Ő addig is bennem él. Az enyém, és már örökké az is marad. Nem vehetik el tőlem. Se Isten, se ember.

"Come what may... Come what may,
I will love you until my dying day..."

Székely János: Tudom én, kedves…

Tudom én, kedves, hogy sosem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

Tudom én, kedves, hogy virágaid
Énnekem már csak bánatot teremnek.
És mégis boldog és hálás vagyok
Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

Fellombozol, mint csonka fát a komló.
A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
Vagy énnekem a földön és égen.

Láng vagy, mely perzselt, míg köröttem lengett,
De távolabbról éltet és melenget:
Elvesztett társam, megnyert kedvesem.

Fohász

Fel sem birom fogni, mi történt most az imént. Mi lett velünk? Úgy érzem, azon ritka alkalmak egyike fordult most elő, amikor egy hullámhosszon voltunk, de pont most nem kellett volna. Pont most kellett volna nekem ugyanolyan áhitatosan várakozónak lennem, amilyen a bús megjelenése pillanatáig voltam. De átszállt rám is a kétségbeesés. Ilyen sötét órán, miközben ismét csak várom őt, egyedül a józan gondolatok és Isten segíthet...

Uram. Kérni szeretnék valamit. Arra kérlek, hogy engedd el őt tőlem olyan távolságba, amin még átüt a törődés és az öröm, de nem borítja be kétség és hiány! Vedd el tőle a szerelmet, és hadd legyek anélkül fontos a számára! Őrizd meg szeretetben a szívét, hogy általa az enyém is derüljön! Adj neki békét az én korcs lelkemtől, de ne vedd el tőlem őt! Csak engedd kicsit távolabb, hogy nyugalmat leljen! Kérlek... Ámen.

Röpke ima

Jaj, édes Istenem, segíts...

Bíztatás

Hű játszótársam!
Készítsd a szíved bátor dobbanással,
Hogy kiálljad azt, mi érkezik a mával,
A holnappal, vagy holnaputánnal!

Erősnek kell lennünk nagy közös ügyünkért,
Vállalnunk kell szorító fájdalmat igaz hitünkért,
Így harcolván oly' kedves, vetített énünkért...

Körkérdés

Van egy nőd/fiúd, aki rád se bagózik, és már hetek óta nem is láttad. Ő ezt szünetnek hívja, te meg inkább mellébeszélésnek. Nem hív, nem találkoztok, nem beszéltek, nem írtok egymásnak.

Mit lépsz, ha már úgy érzed, ez így nem mehet tovább, hiszen megkötve érzed magad attól, hogy állítólag van valakid, aki azonban mégsincs?

Várom a válaszokat hozzáfűzésben!

Törött angyalszárnyak

Hosszú idő óta először érzem igazán elememben magam. A felhőtlen boldogság még mindig elkerül ugyan, de van valami, ami kárpótolja: a hűség önmagamhoz. Hetek óta először beszéltünk. Pontosabban én kerestem fel. Megmondtam neki, hogy velem ne szórakozzon, és hogy részemről vége. Nem fogok az idők végezetéig várni arra, hogy kilépjen a szemét barátnők árnyékából. Ha majd akar valamit, jön. Addig élem az életem tovább. Elmondtam ezt neki is, és ugyan csak az írását láttam, azonis érződött, hogy erre nem számított, és hogy megrökönyödött azon, hogy mégse ő irányít. Talán már régen meg kellett volna ezt tennem, de még valami csodára vártam. Nem jött el. Éppen ezért szakítottam vele, és úgy látom, ez felnyitott a szemét. Nem csodálnám, ha egy-két nap múlva felkeresne, hogy próbáljuk újra. Néha komédia az emberek viselkedése. Vagy általában az?

Unom

Szép napra ébredtünk. Süt a nap, de nincs tikkasztó meleg. Pont olyan az idő, mint szeretem. És a kedélyem is pont olyan, mint szeretem. Nem vagyok kicsattanóan jó kedvű, de nem is az a kedvencem. Vagy ezt csak azért mondom mert most is jól érzem magam. Ezt csak Isten tudja, vagy tán ő se. A lényeges a jelenlegi kedélyemben az, hogy tiszta a fejem.

Vannak olyan dolgok (ez a legjobb összefoglaló szó), amiket unok. Unom a ki nem mondottakat, és unom a csak részlegesen kimondottakat. Unom a sejtéseket, és unom az egyenetlen játékszabályokat, akár nekem kedveznek, akár nem (ez persze csak jó szöveg, kedvezzenek csak nekem!). Unom a túlzást, és unom az ingoványos talajt. Unom a hullámvölgyeket, és unom a félreértettséget. Unom, hogy van, amit túl komolyan veszek, és unom, hogy van, amit nem veszek eléggé komolyan. Unom a szeszélyességem, és unom, ha ezt mások nem bírják kezelni. Unom a nyüglődéseket, és unom a kétségeket.

És annyira elviselhetetlen, hogy semmi sem elviselhetetlen...

Részleges búcsú

Én nem vagyok ezért mérges, csak csodálkozom rajta. Hiszen a multkor kaptam a fejemre rendesen, hogy hogyan merészeltem ezt. Dehát úgy látszik, van, akinek szabad, van, akinek nem. Csak jó volna tudni a játékszabályokat. Na mindegy.

Charles Baudelaire: Szépség

Halandók! Szép vagyok, mint véső-véste álom,
s keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt,
poétákat felém dús szerelemre ránt,
mely mint az ősanyag, némán győz a halálon.

Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok,
kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben;
a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem;
és orcám sohse sír és sohse mosolyog.

Míg lassu tagjaim kevély fenséget öltők,
és büszke szobrokat idéz minden redőm,
tanúlnak engem az aszkéta-éltü költők,

s csüggvén szemeimen, mind anda szeretőm:
mert minden bús dolog szépülve tündököl föl
e két nagy és finom, örök fényű tükörből!

Derű

Egy vidám dalt hallgattam ma, és azonnal sokkal szebbnek láttam mindent. Pedig furcsa, szorító gondolatok émelyegtek bennem a nap folyamán. De egyszerre a nap is kisütött közben. Ez pedig egy jel, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha nem hiszel ezekben. Kár, hogy az esték legtöbbször árnyékot vetnek a kedvemre.

Children of the revolution

Furcsa álmaim voltak olyan emberekről, akiket már nagyon régen láttam és olyanokról is, akiket néhány órája. Tobzódtak, akárcsak a valóságban az éjjel. Kellemes kikapcsolódás volt. Hiányzott már a gátlástalan, fékevesztett áradás. Remek haverjaim vannak. És remek új ismerősök, akik talán mára már azt se tudják, ki vagyok. De se gond, tegnap tudták, és talán még most is dereng nekik. Ezzel ismét eggyel nagyobb helyet foglalok el a világban. Általuk.

Édesem

"Vágyaim, elringatja,
Ahogy hullámzik rajtam a tested,
De a szívemnek valami azt súgja,
Hogy ez a helyzet már nem elég kedves.
Úgy tűnik, mintha álmodnék.
Most ez a legjobb hely a világon.
Veled betakaróznék és eltűnnénk
Itt a paplan alatt..."

/Roy és Ádám: Édesem/

Esti gondolatok

A beszéd apám szerint ék két ember között, míg anyám szerint híd. Mindkettőben van igazság. Kellenek a hallgatások és a meghitt csend, amikor más kommunikációs csatornák működik helyette. De a beszéd is fontos, és arra való, hogy közöljünk olyasmiket, amiket közölnünk kell. A tüsszentés is kellemetlen, ha bennünk marad, és a szavak is. Mindkettőtől csak idegesek leszünk.
Nagyon furcsán néznek rám mindig az emberek az utcán. Sokan gyanakodva kémlelnek, mások nem is merik rám vetni a tekintetüket. Vajon mit látnak belőlem? Mi az, amitől tartanak, vagy ami nyugtalanságot vált ki belőlük, vagy éppen érdeklődést? Mit láthatnak?

"Különösen csillan fel rám vetett szemetek.

Mit láttok vajon? Kincset vagy szemetet?"

Szédülök

A félelem mindig rámtör néhány apró kis szó után, amelyek a szívembe találnak. Imbolygó talajt érzek a lábaim alatt, és azt, hogy egy cérnaszál az egész. Pedig biztosan nem, de ő akkor is ezt sugallja. Talán nem kéne olvasnom. Vagy kell, de közben beszélni is. Csak nem értem, honnan jön az, hogy nem lehet velem őszinte. És ezzel ki is derült, hogy idáig nem volt velem őszinte. Pedig csak néhány dolgot kértem, hogy tartson magában, apróságokat. Úgy tűnik, ez neki nem apróság? Ennyiszer felmerül benne, hogy elszakadjon a cérnaszál? Hogy ennyi legyen? Ez akkor így nincsen rendjén. Nagyon nincsen.

Tegnap éjjel szédülni kezdtem. Ha lehunytam a szemem, azt hittem, leesem a székről, úgy forgott minden. Lefeküdtem az ágyamba, és anyám egy ideig mellettem volt. A tanácsára lelógattam a fejem, hogy beleszálljon a vér. Működött. Már nem éreztem úgy, hogy semmi nem stabil a szobámban. Közben anyám teljesen nyugodt hangon közölte, hogy majd epilepsziás rohamom is lesz, számítsak rá. Mert ez a géptől van. Ma reggel helyesbített, hogy talán az időjárás is közrejátszott. Bár az étkezésem sem éppen bőséges. Sok oka lehet tehát. De a végeredmény ugyanaz: leépülés.

És ím, amit holmi képletes magyarázatnak szántam, testet öltött. Szédülök, imbolygok, és úgy érzem, egy cérnaszálon múlik. Most pedig remeg a kezem a billentyűzeten, pedig nyugodt vagyok, és nem félek éppen, és igazán rossz érzéseim sincsenek. Megvagyok, és mindjárt sétálok egyet. Talán esni fog. Se gond, szeretek néha megázni.

"Mély lélegzetet veszel,
De lelked uralja tested
És tested uralja lelked...
Egyik a másiktól vesz el."

Kicsin

Furcsa, hogy néhány pillanat alatt mennyire gyámoltalannak bírom érezni magamat. Bár lehet, ez érthető, hiszen sokszor egész nap készülök, vagy csak simán gondolok néha rá, és ha eljönne, de meginog végül, az szörnyen nyomorult érzést bír kelteni. Mint akinek elvették a játékát. Vagy rosszabb. És az főleg rossz, ha nem tudod, hogyan tudnál változtatni, hogy hogyan lehetne mégis csak az, amire vártál, és hogyan nem kéne elrontanod.

"Itt él bennem egész folyamán a napnak...
De most sajnos a rímek torkomon akadnak."

Arthur Rimbaud: Álom, télire

Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
utazni jössz velem.
Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
csókok fészke pihen.

Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
megrontva az ablakon át
fintorgó démonok fekete söpredékét
s fekete farkasok hadát.

S egyszer csak valami az arcodat kaparja...
Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
aláiramodó.
Hozzám fordulsz: "Keresd!", s a fejedet lehajtod.
S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
aki - nagy utazó!

Ideológia

Ha az ember valamit átértékel, másképpen is megszemléli, másképpen fogja fel, és ezáltal ideológiát gyárt azokhoz, amiket tesz, akkor jobban érzi magát. Ha jobban érzi magát, ez átüt rajta, átsüt a viselkedésén, és finoman melegít meg vele másokat. Így ők is jobban érzik majd magukat. Ha pedig ők jobban érzik magukat, a vírushordozó közérzete is javul, mígnem mindannyian, kölcsönhatásban élve el nem fertőződnek a boldogságtól.
Jól hangzik. Talán így is lesz.

"Csakis te uralod önnön magadat,
Nem létezik ennél erősebb akarat!"

Útvesztő

"Távol innen színarany minden.
Csillagok hívnak, és messze űz a szenvedély.
Harc az élet, győz, aki téved,
de bátran járja az útvesztőt.
Nosza, indulj csak el,
hiszen rajtad a jel,
s így nem riaszt téged el száz veszély!"

/Mozart! musical: Csillagok aranya/

Patt

Mindenek felett jót akarsz magadnak. Aztán amit akartál, kezd valóra válni, akkor meg máshogy akarnád. És van, ami tökéletes, de olyan is, ami nyomaszt. A vége ez lesz, hogy már nem csak magadnak akarsz jót, hanem nekik is. És reszket a szived, hogy nem lesz jó. Pedig nem lehet mindig mindenkinek jó. És azon múlik, hogy cselekszel. És ettől megfulladsz. Hacsak jó irányba nem úszol, pedig úgy néz ki, minden szárazföld távol van, akármilyen kellemes is a víz. És akkor most mi lesz?...

Ostoba

Miért nem tud hallgatni az ember saját magára? A néhány hónappal ezelőtti önmagammal beszélgetvén egy hülye, elvakult, elborult rémálomnak vélném magam. Ha egyszer valamit érzek, és szinte tudom, miért teszek ellene? Miért nem lehet tökéletes szépségében meghagyni dolgokat? Most pedig szenvedek. És nem csak én. És nincs nálam szánalmasabb a föld kerekén...

Álarcosbál

Mercutio: Rómeó! Benvolio! Hallottátok?
Rómeó: Mit?
Mercutio: Hogy mi lesz ma este…
Benvolio: Mi lesz?
Mercutio: Tánc! Tánc… és más.
Ketten: Ugyan… De hol? Hol?
Mercutio: Capulet ad partit ma – bevágunk a partiba!
Rómeó: Meg vagyunk híva?
Mercutio: Nem.
Benvolio: Tehát?
Mercutio: Ott a helyünk!
Rómeó: De hogyan?
Mind: Álarcban! Ahogy mindenki...

Őrült világ

Átadtam a buszon a helyem egy idős nőnek, egy másiknak a több kilós dobozát segítettem elcipelni egy térig. Úgy tűnik, ha magam alatt vagyok, valamiért megnő a segítőkészségem. Talán csak így foglalom le magam. Bár az ok nem is lényeges. A következtetés az, hogy a világnak a javára válik a nyomorom.
Egy magyar érzelmű nő hangosan énekelte a Szózatot a villamoson, aztán tájékoztatta a hazaárulókat, hogy két megálló múlva leszállhatnak. Kedvem lett volna elmagyarázni neki, hogy a szerelvényen mindenki tudja ezt a dalt, csak nem attól érzik magukat jól a hazájukban, ha akkor nyomják ki magukból harsányan, amikor kedvük tartja. Nem tettem, jött a megállóm, még a hazaárulóké előtt. Hülye vén szipirtyó.
Az egyetlen rendszám, amit ma elolvastam az ELJ-956 volt... ELJ... jó, élek...

Nyomorom

Itt hagyott. Akartam, hogy itt hagyjon, és mégsem. Fáradtságomban nem nyújthatom szilárd önmagam, de nélküle még annyit se nyújthatok. Itt hagyott. Így már nyugodtan aludhatnék, nincs miért itt lennem. Mégsem bírok. Itt hagyott. Vágyom rá, és megkapván elszalasztom. Vézna, szánalmas figura, én...

Tóth Árpád: Meddő órán

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Fáradtság

Kevés undokabb dolog létezik nála. Ég benned a tettvágy, vagy szeretnél valamit, de nem lehet, mert munkád silány volna, szavaid pedig meghasonlottak. Egyfajta rabságra kárhoztat. Teszi mindezt most is. Pedig hogy várom mindig ezt a pillanatot! De csak elér engem is a gyarló test és gyenge szellem nyomora.

"Bivaly erővel árad benned, fiatalos tűzzel az akarsz,
Ám végül elgyengülten, semmisülten falat kaparsz."

Változás

Valami néhány napja nem ugyanaz, mint ami volt. Pedig már kezdtem hozzászokni, kezdtem elfogadni, hogy ez így lesz. Vérig sértődések, nagy viták, morgások, neheztelések... de napok óta semmi. Túl gyászosan adom elő ahhoz képest, hogy ez igaziból mennyire nagyszerű, csak olyan furcsán érzem magam. Hónapok gyakorlata ment át valami másba. És ugyan azt mondják, minden változás csak jó lehet, ezzel 1. nem értek egyet 2. lehet, hogy jó, csak éppen lélekben átállni nehézkes. De majd meglesz. Hacsak nem változik megint valami... Mostmár nem kéne.

"Örömtánc, mit jár a lelkem minden kis szavára,
Bár szokatlan még... de írjuk csak Istennek javára."

Mennyire...

"Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek,-
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!"

/Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú/

Kétségek

"Száz jelzést adtam,
Hogy értsd meg, baj van,
De köztünk már szilárd a fal..."

/Elisabeth musical: Bennem, mint tükrödben/

Szép az idő

Susognak a lombok, simogató a meleg. Beszökik néha egy kevés szellő a szobám ablakán. Jól esik. És az érzéseim is jól esnek, amik csak úgy békésen üldögélnek lelkem párkányán, és lóbálják apró lábukat.
Lehet, hogy ledőlök egy kicsit aludni, elnyomott az ebéd, és ez a kellemes idő is. Este pedig friss leszek.

"Harapni lehet a levegőt, ízlelni szinte édes anyagát,
Lelkem eltelik vele, és jólakottan fogadja az éjszakát."

Minden percünk

"Ez új élmény.
(Beleszédül az ész.)
Megélnék véled száz csodát.
(De ne légy még túl merész)
Légvárként omlik szét
A büszkeség
Mert csak melletted vár az új világ.

Egy új élmény.
Oly tágra tár a láthatár
Melletted bármi jő, csak egy fő
Minden percünk új élménnyel vár."

/Aladdin: Egy új élmény/

Jó

"Jót érezni születtünk mi gyarló emberek a földre,
Óhajtjuk a szépet, és csakis azt örökkön örökre."

Legyőztél

"Hadd szóljak egy szót csak, te legyőztél kedvesem.
Ha nem vagy az enyém, én azt érzem szétesem,
Hát kérjél, és én máris megteszem.
Csak el ne hagyj engem."

/Elisabeth musical: Az már nem én lennék/

Szünet

Nem tudnám elmondani rendesen, milyen érzés. Minden folydogál a medrében, és akárhogy sejtem, hogy valami nincsen rendben, elhessegetem inkább. Aztán végtére kibújik a szög a zsákból, összehúzom magam, és hangom halkan, félősen cseng, mintha azon múlna, hogy elszakadjon a cérnaszál. És csak ülök leszegett fejjel, és reménnyel telve várok, ami jó is, de rossz is... hiszen mi van akkor ha hiába reménykedtem? Akkor még jobban összehúzom majd magam, és még jobban lehajtom a fejem.

Reggelek

Szeretem őket. A világosság nem csak odakint támad fel, de bennem is. Derűsebben látok mindent, és néha a rossz érzések csak lidérces álomnak hatnak az éjjelről. Ahogy beszűrődik a napsugár a függönyöm szálai közt, úgy hívja a lelkem nyugtató dallamra. Akaratlanul mosoly terül ez az arcomon, és egy sóhajjal minden kis maradék fájdalmamat is kilehelem magamból. Szeretem a reggeleket.

"Ébred föl a világ egy szép, új napra,
S lelkem dúdolva, örömmel fogadja."

Magány

„Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,
hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.”

/József Attila: Nagyon fáj/