Szédülök

A félelem mindig rámtör néhány apró kis szó után, amelyek a szívembe találnak. Imbolygó talajt érzek a lábaim alatt, és azt, hogy egy cérnaszál az egész. Pedig biztosan nem, de ő akkor is ezt sugallja. Talán nem kéne olvasnom. Vagy kell, de közben beszélni is. Csak nem értem, honnan jön az, hogy nem lehet velem őszinte. És ezzel ki is derült, hogy idáig nem volt velem őszinte. Pedig csak néhány dolgot kértem, hogy tartson magában, apróságokat. Úgy tűnik, ez neki nem apróság? Ennyiszer felmerül benne, hogy elszakadjon a cérnaszál? Hogy ennyi legyen? Ez akkor így nincsen rendjén. Nagyon nincsen.

Tegnap éjjel szédülni kezdtem. Ha lehunytam a szemem, azt hittem, leesem a székről, úgy forgott minden. Lefeküdtem az ágyamba, és anyám egy ideig mellettem volt. A tanácsára lelógattam a fejem, hogy beleszálljon a vér. Működött. Már nem éreztem úgy, hogy semmi nem stabil a szobámban. Közben anyám teljesen nyugodt hangon közölte, hogy majd epilepsziás rohamom is lesz, számítsak rá. Mert ez a géptől van. Ma reggel helyesbített, hogy talán az időjárás is közrejátszott. Bár az étkezésem sem éppen bőséges. Sok oka lehet tehát. De a végeredmény ugyanaz: leépülés.

És ím, amit holmi képletes magyarázatnak szántam, testet öltött. Szédülök, imbolygok, és úgy érzem, egy cérnaszálon múlik. Most pedig remeg a kezem a billentyűzeten, pedig nyugodt vagyok, és nem félek éppen, és igazán rossz érzéseim sincsenek. Megvagyok, és mindjárt sétálok egyet. Talán esni fog. Se gond, szeretek néha megázni.

"Mély lélegzetet veszel,
De lelked uralja tested
És tested uralja lelked...
Egyik a másiktól vesz el."