2009. február 3., kedd

Több napi szenvedés után most ismét kinn vagyok a gödörből. Csak ültem a szobámban, és szinte alig léteztem. Úgy gondolom, siralmas látványt nyújthattam. De nem igazán érdekelt. Aztán egyik éjjel megráztam magam, és egy kiadós zuhannyal nem csak a koszt mostam le magamról, hanem ezt a hangulatot is. Rájöttem, hogy a költészetemen semmit nem lendít az, ha gubbasztok a négy fal között, és se élmény, se tapasztalat, se semmi, amitől megszállhatna az ihlet. Így hát még mindig rímek híjján, de már újra létezem. Nem gondolok az ihlettelenségre, csak teszem, amiket kell. Ha gondolnék, ismét kiakadnék. De nem gondolok. Kész. S lám, ide máris tudtam írni. Összefüggően. Értelmesen. Már ez is valami. Eddig ez se ment.