Meseszerű, ahogy az esőcseppek gördülnek lefelé a sima üvegfelületen. Az első emeleti folyosó egyik párkányán ülök, innen figyelem a tüneményt. A tájat most bajosan csodálhatnám, hiszen koromsötét az éjszaka. A viharfelhők nem engedik át a Hold sápadt fényét, amit a Naptól kölcsönöz. Baljós rzés lesz úrrá az emberen az ablakon túl tekintve. De elég aztán csak kicsit visszanézni, be az öreg folyosó fénylő fáklyáira, és az alvó vagy éppen nyugovóra térő festményalakokra. Máris megtelsz nyugalommal.