Érzékek

Felborzolódnak, és nem lehet szabadulni tőlük, na de ki akarna? Vágyod, és vágyod a folytatást, az új alkalmakat, a kedveskedő érintést, a különleges lélegzetvételt, és minden mást, ami ezzel jár. Lehet élni nélküle, csak éppen nem érdemes. És nem is kell. Szerencsére nem is kell.

"Fogadj kegyeidbe, és bízzad rám magad!

Nem fogod megbánni, erről biztosítalak..."

Sokféle

Egyesektől idegenek olyan dolgok, amik neked természetesek... néhány végleg eltávolodik és elhúzódik, szerencsére ők soha nem is voltak igazán közel, és nem is kell, hogy közel legyenek. Néhányan pedig túlemelkednek ezeken, vagy akár fel se merül bennük, hogy elítéljenek, és ők így kedvelnek téged. És te is őket.

Egyesek teljesen megértenek és osztoznak az érzéseidben. De ő velük volnál meg a legjobban? Nem feltétlenül.

A jó kapcsolat lényege nem az egyezés, hanem az elfogadás. A teljes elfogadás.

Felhők

Fodrozódnak az égen a szürkés-fehér fellegek. Úgy úsznak át a kékségen, mint a királyi flotta. Fenségesen, ráérősen, némán fenyegetve. Ám mégsem támadnak. Jó volna pedig megtenniük. Elsápadhatnának, és onthatnák ránk a pelyheket. Birtokba vehetnék a tájat.

"Fehérlően nyugodhatna el az egész vidék,
Kellemes érzést szórva a városra szét."

Ábránd

Kedves volna a hótól, ha esne. Ennek a kopárságnak is megvan a maga öntörvényű bája ugyan, de a mindent elborító fehérség sokat lendítene. Akár az ihletemen is. Nem, nem foghatom rá az időjárásra terméktelenségemet. Semmi és senki nem hibás ezért. Terméktelen vagyok egyáltalán? Nem írtam mostanában verset, de ne is tudnék? Nem érzem úgy, hogy ne tudnék. Majd megpróbálom. Hátha.

Foghíjas

Ritkán jegyzem ide mostanában a soraimat. Pedig volna mit mondanom, de kijön belőlem más úton-módon. Mégse marad üresen itt a pergamen, addig is azokat a dolgokat teszem ide be, amik éppen megtetszenek, vagy amiket éppen érdekesnek találok. Aztán valószínűleg majd eljön megint az, amikor be sem áll a pennám. Ez pedig majd kiderül, mennyire jó vagy rossz.

Charles Baudelaire: Esti harmónia

Közelg a perc, mikor lágy szárán imbolyogva
ontja minden virág a szent tömjénszagot;
járják az est legét a hangok s illatok;
valcer bús dallama, epedés kába sodra!

Ontja minden virág a szent tömjénszagot;
felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna;
valcer bús dallama, epedés kába sodra!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt.

Felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna,
gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot!
Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt;
alvadt vértóba fúl immár a nap korongja...

Gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot,
gyűjti a csillogó múlt romjait halomba!
Alvadt vértóba fúl immár a nap korongja...
Emléked mint arany szentségtartó ragyog.

Nyomott

Kimerült vagyok és fáradt, és még az okát sem tudom. Nem hajtottam túl magam. Ennek ellenére közben jól is vagyok. Se ilyen, se olyan állapot. Majd lesz másmilyen.