Átgondolva

Reggel valaminek okán ismét felmerült bennem az olykor fejembe érkező téma: az önzőség és az önzetlenség. Valahogy új szemszögből látom. Tisztábban. Az a nagy baj, hogy ez is, mint minden más, a társadalom elképzelései nyomán belénk ivódott. Ugyanúgy valljuk róla a nézeteinket, mint bármi másról, de a legtöbb esetben utána se gondolunk. Pedig volna minek.

Tehát az önzetlenség és a mások javának keresése... Miben áll ez? Hogy örömöt okozunk. Hogy jót teszünk. Hogy boldogok vagyunk, ha más boldog. Fényt hozunk, jókedvet, vagy éppen támaszt nyújtunk. Mert jól esik. Mert a részei lehetünk. És mert így mi is jót kapunk. Tehát mi kapunk jót. Végeredményben nekünk lesz jó. Szóval ez önzőség volna mégis?... Hol a határvonal? Sehol. A lényeg, mit teszel. Márpedig ha azt nézem, mit teszek, önzetlen vagyok. Vagyok annyira önzetlen, mint bárki, ha nem még inkább. Lehetek az, attól függetlenül, milyen fontos számomra önmagam. A lényeg az a tett és az eredmény.

Mégsem vagyok önző tehát. Csak egy srác, akinek nagyon sokat ér önmaga, és aki pontosan így boldog. Ad másoknak, és ezzel magának is ad. Tökéletes harmónia.