Kötődés

Valamiért az elmúlt időkben az anyám állandó szükségét érzi, hogy valamilyen úton-módon megszólítson, vagy maga mellett tartson. Hivatkozik takarításra, közös bevásárlásra vagy bármire, de csak néha bukik ki belőle, hogy azért csinálja, hogy a közelében legyek. Kicsit olyan, mintha úgy érezné, nincsen már elég ideje, amit velem tölthet. A gond csak az, hogy én meg a fiatal koromat érzem kevésnek, és mint az természetes, nem az anyám szoknyája mögött akarom azt leélni.
Ilyenkor pedig káosz van. Az egyik ezt akarja mindenek felett, a másik azt. Néha már úgy érzem, görcsösen kapaszkodik belém, mintha a szakadék szélén lenne. Az apám meg annyira furcsán tud nézni rám, mintha sejtene valamit, amit pedig még soha nem mondtam el neki. Ő nem ránt maga mellé, talán kételyek vannak benne. De ezeket úgyse fejtem meg, amíg nem mondja ki egyértelműen, vagy bele nem látok a lelkébe.

"Szülőkből lettem, kettejük összege vagyok,
De különbségük fénye, mi bennem váltig ragyog."